45. fejezet

45. fejezet

Melodyt Iris és Viola kivitte a teremből, a gyengélkedőre. Az új lány, Amanda elkezdte a bemutatkozást, de én egy szót sem hallottam az egészből. Ez igaz lehet? Vagy majd egyszer csak felébredek, és rájövök, hogy ez csak egy álom volt, és igazából még a közös randi sem történt meg? Elgondolkodtam az életemen. Nem volt nagy főszerepe a "pasizásnak" az életemben. Már 16 is elmúltam, amikor jött Armin. Jóban voltam több fiúval is, de eszembe nem jutott volna, hogy kavarjak velük. Erre először Nathaniellel sikerült csókot váltanom, majd amíg együtt voltam Arminnal Castiel és Lisander is bejött a képbe. Amerikába jött Joan, akivel elmondhatom, elég komoly volt a kapcsolatom. Nathanielt és engem lehetett egyáltalán komolyan venni, vagy csak egy nagyobb kavarás volt a miénk? Mit meg nem adnék azért, hogyha a szőke fiú csupán egy átlagos ember lenne, nem pedig egy kurva gazdag család sarja. A pénz az oka mindennek. Amúgy miért pont Magyarország? Kisebb országot akarva sem talált volna. Nem is tudtam, hogy ott is van ilyen testvér iskolánk. Az egész világon ott van a Sweet Amoris? Amerikában is az ő testvér sulijukban jártam. Nem hiszem el, hogy képes volt erre. És, hogy még csak nem is szólt? Amber hol van? Neki tudnia kellett volna róla, és felkészíteni. Körbe néztem, de sehol nem láttam a szőke lányt. Most először tévedt a tekintetem az új osztálytársunkra. Nem mondanám túl magasnak, barna haja és ugyan ilyen barna szemei voltak. Igazából eléggé tömegnek tűnt. Inkább vissza is tértem az önmarcangoláshoz, nem szenteltem az új lánynak ennél több időt. Lisander felé fordultam, és küldtem neki egy telepatikus üzenetet, hogy bizony nekünk beszélnünk kell. Egy aprót bólintott. Ugyan ezt intéztem Rosa felé is, aki szintén vette a lapot. Ezek után a gondolataimba mélyedve meredtem a semmibe, de a tanárnak nem volt ellenvetése, nyilván azt hitte Amandát hallgatom ilyen elmélyülten. Nem is értem mit pofázik ennyit? Magyar nyelvleckét ad? Amúgy még valami, létezik, hogy Nathaniel tudjon magyarul? Úgy értem, már miért nem inkább Amerikába ment, mint ahogy én is. Legalább ott meglennének a nyelvi alapok. Amúgy nem tudom, szóval Amandán is hallatszik, hogy nem az anyanyelve a miénk. És ez a világ egyik legkönnyebbje. A magyar viszont... világ szinten talán a 3. legnehezebb. De, ugye a szőkénk előtt nincs akadály. Az is lehet, hogy összeismerkedik egy aranyos kis matyóhímzéses menyecskével. Nem nézem le őket, nehogy félreértsetek... csak azért mégis vicces. Az egész országról annyit tudok, hogy kicsi, és azt, hogy valami sírt keresnek 2000 éve, ami valami Attiláé. Töri ötös meglenne lazán.

Végre valahára kicsengettek, és mindenki mehetett a dolgára. Én kutyafuttában indultam el a kertész klubb felé, ugyanis tudom, hogy oda aztán csak ünnepnapokon járnak emberek. Vagy még akkor sem. Nemsokára Rosa is megérkezett a nyomában Lisanderrel és... Castiellel?
- Te meg mi az istent keresel itt? - néztem rá hitetlenkedve
- Látod, Lora ez az átka, ha valaki olyannak üzensz, aki mellettem ül. Áthallásos a vonal - vigyorodott el
- Ne haragudj... én próbáltam visszatartani - szabadkozott Rosa
- De mivel mind ismerjük Castielt, tudjuk, hogy ez lehetetlen - védte Lis is egyik legjobb barátját
- Én is itt vagyok ám, skacok! - emelte a magasba a vörös a kezét
- Sajnálatomra... - sóhajtottam - nem hiszem, hogy itt olyan dolgok fognak elhangzani, amik téged is érintenének... - vontam vállat "lazán"
- Tényleg amiatt a ficsúr miatt vagy ennyire ki? Az egy kis buzi. Még mindig szerelmi bánatod van miatta? - kérdezte
- Nem tudsz te semmit! - förmedt rá Rosa - jobb lenne ha cigiszünetet tartanál, nem gondolod? - fonta össze karjait
- Nem én! Na elmondaná végre valaki mi történik? - nézett körül, mire megadóan feltettem a kezem
- Annyi az egész, hogy amíg Nathaniel Melodyval volt együtt... addig mi újra összejöttünk, és velem is eléggé.. együtt volt - köhintettem
- Hű. - mondta Castiel nem túl őszinte meglepettséggel az arcán, amit nem értettem. Minimum lett volna, hogy lehord mindennek és elküld a halál.... jó messzire
- TE EZT MOST KOMOLYAN MONDOD? HÜLYE RIBANC! - jelent meg a semmiből egyszer csak Capucine - Ez ki fog derülni, Lorácska - kuncogott, majd mielőtt bárki egy szót is szólhatott volna elviharzott
- Hű! - lepődött meg most tényleg Castiel - azt hiszem mostmár tényleg kell egy cigi - röhögött fel, majd a zsebéből előhalászta a dobozt. Mielőtt belenyúlhatott volna kikaptam azt a kezéből, majd a két ujjam közé kaptam egy szálat és kivettem a gyújtót is, amit szintén a dobozban tartott. Figyelve rá, hogy a láng el ne aludjon, gyújtottam meg a cigarettát, majd nagyon szívtam belőle. Csukott szemmel élveztem, amíg átjárja minden porcikámat a füst, majd visszatértem tudatban is a többiek közé.
- Ha engem kérdezel, nem ez a megoldás - szólt halkan Lisander
- Ugyan, ennyi még nem ártott senkinek - vette el tőlem a vörös srác a dobozt és ő is rágyújtott
- Ne vágjatok ilyen képet! - mordultam Rosára és Lisre, az arcukat elnézve - mintha ti sosem szívtatok volna egy egy kurva szálat sem - morogtam
- Bocsi, megértem. Ha én mennék szét Leigh-el, valószínűleg nem csak ezt a káros szenvedélyt kezdeném el - simította meg barátnőm a hátamat
- Nem ő az Isten, hogy így viselkedj miatta, én csak azt mondom - fordította el a fejét Lisander
- Bocsánat. Akkor is szükségem van most erre! - emeltem fel a kezemben tartott félig szítt csikket - köszönöm, hogy itt vagytok nekem. Te is Castiel! - mosolyodtam el halványan - ha Melody megtudja, mindennek vége - temettem a fejem a kezembe
- Nyugi, nem fogja megtudni! - nyugtatott heretokrom barátom
- Na és azt te hogy gondoltad? - nevettem fel hisztérikusan - Capucine azóta keresztbe akar tenni, mióta osztálytársak vagyunk. Itt az aduásza!
- Tudok róla pár dolgot... még fotóim is vannak. Meg tudjuk fenyegetni. - pattant fel Rosa, és a telefonjába kezdett el kutakodni - Gyere Lis-drága, utol kell érnünk! - ragadta meg  a srác karját, majd el is tűntek
- Mit szeretsz benne? - ült le mellém Cast a padra, ahol én is ültem
- Hogy érted ezt? - kérdeztem felé fordulva
- Csak... tudod, sosem gondoltam volna, hogy ti össze fogtok jönni. A kockát még értettem is, mert ugyan olyanok voltatok.. régen! De a szőke... azt hittem, hogy ha a kockát kidobod... hát... - kezdte el a tarkóját vakargatni - azt hittem talán..... a lényeg, hogy előbb gondoltam volna, hogy leszbikus leszel, mint hogy vele összegyere - röhögte el magát, elpöccintve a csikkjét
- A lányok nem vakok. Lehet úgy tesznek, de nem azok, Castiel - mosolyodtam el - én is hajlamos vagyok a szelektív látásra... Bocsi. Azt hiszed elfelejtettem, amikor részegen majdnem eltörted a csuklómat, mert féltékeny voltál? Vagy amikor búcsúajándékot adtál...? - néztem a szemébe mosolyogva - tudom, hogy bejövök neked. Tény. Előbb jókislányos szőke, majd vadító fekete? Tudom, hogy nézek ki. De azt is tudom, hogy ezek csak testiségek. Múlandó dolgok. Nathaniel és köztem nem erről szólnak a dolgok. Mi összhangban vagyunk. Ugyan úgy gondolkodunk, és megértjük egymást... elszakíthatatlanok vagyunk. Illetve, eddig azt hittem. Ma kiderült, hogy annyira mégsem. De azt tudom, hogy amíg a neve hallatára kétszázzal ver a szívem, és elkezdek izgulni, nem lehetek mással. - telt meg a szemem könnyel, de vissza tudtam őket tartani - egyébként - vettem erőt magamon - kilencedikben bejöttél, de tudtam, hogy nem csak a kezemet akarnád fogni, ha össze is jönnénk - nevettem fel a vállát ütögetve barátian
- Értem. - nézett a vörös mélyen a szemembe - ha valamikor unatkoznál, én ott leszek - kacsintott - tudom, hogy nem vagy már olyan jó, mint kilencedikben - csípett az oldalamba
Igaza van, az a korszak már rég elmúlt. Elnyomtam a cigimet, majd felálltam. Leporoltam a nadrágomat, majd Castiel felé nyújtottam a kezem.
- Gyere. Én vagyok a királynő, csak ezt még senki nem tudja. Tartanom kell magamat. - emeltem magasba az államat
- Ez a beszéd - húzatta fel magát velem - Go! Keressük meg a fehérhajúakat. Lehet azóta már meg is gyilkoltak valakit - csapott a fenekemre
Ha nem kellek Nathanielnek? Mit érdekel az engem. Megvagyok én bárki nélkül. Átvészelem ezt is. Még csak hiányozni sem fog. Keresni meg ne is várja, hogy fogom! Kart karba fonva vonultunk be a suli épületébe Castiellel, ahol azonnal megpillantottuk barátainkat, amint épp Capucinét vigasztalták (????)
- Itt meg mi a jó anyám folyik? - kérdezte Castiel felháborodva - nem erről volt ám szó!
- Ne mondjátok el apának, kérlek! - szipogott - elrontanátok az életemet - zokogott tovább
- Ára van a hallgatásunknak - vett elő Lisander egy zsebkendőt, majd a lánynak adta - felejtsd el amit hallottál - vont vállat
- Mit kéne elfelejtenem? Az egész szünetet végigsminkeltem - fogta fel a barna kislány rögtön, mi a dörgés
- Helyes - dobott neki még egy zsepit Rosa - most menj, tedd rendbe a fejed. Az egész összefolyt - mutatott a mosdó felé, mire Capucine eliszkolt. Egy gonddal kevesebb.
- Gyertek, gyerekek, menjünk órára! - indultam meg a terem felé, a többiek pedig követtek.

Délután 5 óra volt. A kis csapatom hazakísért, de nem bírtam ki, hogy ne nézzek át Amberékhez, ugyanis a lány egész nap egy életjelet sem adott. A hatalmas villa előtt álltam, és vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Ez a valaki pedig nem volt más, mint a testvérpár édesanyja. Jócskán kisírt szemekkel nézett rám, majd szó nélkül félreállt az ajtóból, és utamra engedett. Jól tudtam, hol van szőke barátnőm szobája. Kopogtam, majd választ sem várva beléptem. Ahogy ezt észlelte azonnal felém dobott egy nagy, rózsaszín párnát, de fel nem nézett. Hason feküdt, fejjel a paplanjában.
- Szia, Amber... - szóltam félénken, mire felém kapta a fejét
- Már nem kell úgy csinálnod mintha a barátnőm lennél, a bátyám elment. - nyöszörögte ingerülten
- Tudom... és itt vagyok. Nem Nathaniel miatt jöttem. Miattad. - mentem közelebb hozzá
- Tényleg? - csillant fel mégjobban kék szeme - gondolom tudni szeretnéd mi van...
- Csak ha el akarod mondani. - ültem be mellé - lehet jobb ha kiadod magadból. De engem aztán nem érdekel, hogy hogy hagy el valaki, úgy, hogy egy másik országba költözik - vicsorogtam - kapja be a nagylábujjam az a pöcs. Már bocs - veregettem meg a hátát
- A bátyám egy igazi pöcs, igazad van! - ült fel, egy párnát átölelve - megfutamodik a problémák elől. Ezt csinálja már vagy 10 éve... - fújtatott - egy felnőtt férfi, és még választani sem tud egy rossz, és egy határeset között - mérgelődött - apáék meg még hagyták is neki! Bár még mindig nem értem, hogy jött ez össze ilyen hirtelen. Komolyan, ez lehetetlen - kezdett el újra sírni, mire nekem is elszorult a torkom.
Igen, ez lehetetlen, de nincs az az isten, aki miatt nekem rossz kedvem legyen. Megfogadtam, így lesz és kész!

44. fejezet

44. fejezet

Mindegyikőnk csendben iszogatta az innivalóját, és körülbelül egymásra sem néztünk. Néha Jake meg-megfogta a combomat, amitől elkezdtem kuncogni. Ilyenkor Nath komolyan kezdett méregetni, amitől sokkal inkább kuncogni volt kedvem. Melódia persze semmit észre sem vett. Magában fortyogott, és majd felrobbant dühében, hogy elrontottuk a randevúját. Dehát, miért is lenne ez másképp? Azért vagyok. Volt lehetőségem jó alaposan szemügyre venni szöszi barátomat: lecserélte a fehér ingét sötétkékre, a haját jó alaposan hátra fésülte, és a szeme csillogott. Kell valami beszédtéma, mert ez így halál unalmas. Ha itt haláloznék el, biztosan bezárnák a helyet... nem venném a szívemre. Na meg akkor látnék esélyt rá, hogy Melody és barátom mégis együtt maradnak.

- Na, és mi a helyzet veletek, Skacok? - szólalt meg Jake, mikor már a kínosnál is kínosabb lett a csend

- Éppen egy kellemes délutánt akartam itt eltölteni... a Barátommal. - emelte ki az utolsó szót, és még közelebb is húzódott a fiúhoz

- Pont nekünk is ez volt a tervünk. De mi nem vagyunk olyan önzőek, hogy csak egymással osszuk meg a pillanatot - tudom, hogy hülyeséget mondtam, de csak ez jutott az eszembe

- Na mindegy is... Mióta is vagytok ti együtt? - forgatta meg barna szemeit Melody

- Az egész akkor kezdődött, amikor Lora Amerikába költözött. Összeismerkedtünk, összejöttünk, együtt voltunk, szakítottunk de most megint szépen összemelegedtünk - fogta meg a kezemet a mellettem ülő fiú. Szép alakítás.

- Tudtommal, te Arminnal voltál még, amikor kimentél - emelte magasra a szemöldökét az a fruska.

- Öm... igazából - kezdett el vörösleni a csodás kis fejem (mondtam már, hogy imádom?) - a kapcsolatunk eléggé megromlott és már eléggé várható volt a szakítás - hebektem-habogtam

- Szóval amikor Armin megtudta, hogy megcsalod, akkor lett ilyen... nos amilyen - folytatta tovább a nem kívánatos csevejt

A szívem körülbelül kétszázzal vert, az arcom egyre vörösebb volt, szédültem, és ahogy tudtam szorítottam Jake kezét. Nem hiszem el, hogy ez megtörténik, és pont a legnagyobb ellenségemnek sikerül összeadnia a dolgokat? Hát igen, nem is vártam volna mást tőle. Melody mondta a magáét, arról, hogy nem gondolta volna ezt Jake-ről (mikor nem is ismeri, amúgy, de ez mellékes), burkoltan elmondott mindenféle ribancnak és még ilyen jó kis nyalánkságok. Egyre jobban kezdtem szégyellni magamat, amikor megkaptam az utolsó döfést. Pont a szívem közepébe:

- Mi jön még? Hogy egy kapcsolatban lévő fiúval kezdesz? Felnőtt korodra járhatsz úgy, mint a szüleid. - köpte

- Melody! - szólt rá élesen Nathaniel - Nagyon túllőttél a célon - állt fel párja mellől

A szemem egyre jobban szúrt, tudtam, hogy ki fog belőlem törni a sírás. És ez meg is történt. Ahogy a szőke srác behúzta a székét, Lorácskánál eltört a mécses, és zokogni kezdett. Úgy sírtam mint a záporeső. Nath és Jake lefagyva figyeltek, amíg csak kitudtam nyögni egy mondatot:

- Nincs jogod ítélkezni felettem de főleg nem a szüleim fölött - mondtam, majd megpróbáltam erőt venni magamon, de nem nagyon sikerült. Csak a barna lány arcát láttam, azt a pökhendi gunyoros vigyort, amit felém küldött. Még lehet azt sem vette észre, hogy Nathaniel felállt mellőle. Utóbbi ebben a pillanatban eszmélt fel.

- Jake, kocsival jöttem, hazavihetem Lorát? - kérdezte barátomtól

- Honnan tudod, hogy én nem kocsival jöttem? - dobta vissza a labdát az említett

- Csak egy autó áll a parkolóban, az enyém - mosolyodott el halványan, majd megfogta a kezemet és felhúzott a helyemről - Melody, kérlek ne keress - nézett hátra a lányra

- Most tényleg emiatt a lány miatt haragszol? Csak elmondtam amit senki sem mert. Ugyan olyan mint a szülei. Vagy legalábbis afelé halad...  - kiabált félig. Hát igen, itt már mindenki minket nézhetett, aki eddig nem is tette. Egy pár ember próbált eleget tenni az etika szabályainak, és nem beleütni az orrukat a történtekbe, de rájöttek, semmi értelme. Nézhetnek nyugodtan.

- Mert te jobb vagy, elkényeztetett csitri! - pattant fel Jake is a helyéről és utánunk sietett - Nyugodj meg, Lorácska. Nincsen semmi baj - ragadott meg a szabad oldalamon. Ketten támogattak ki a kocsihoz, ahova aztán beültettek. Jake a motoráért ment, és azzal is hajtott el, de előtte láttam, ahogy Narthaniellel váltanak néhány szót. Nem tudtam miről szólhat a csevej, de van egy olyan érzésem, hogy rólam. Már szerencsére a könnycsatornáim elapadtak, de a fejem megfájult, a sminkemnek lőttek, és a gondolatok sem fogytak a fejemből. Annyi embertől megkaptam már ezeket a dolgokat, és igazuk van! Egy szörnyeteg vagyok. Úgy dobálom a fiúkat mint mások a levetett szennyest. Nem értem, hogy miért is kellek bárkinek is. Egy csomó ember kiáll értem és bíznak bennem... én pedig elárulom és becsapom őket. Talán belőlem is olyan ember lesz, mint a szüleimből? Ennyi telik tőlem. Elkeserítő. Nem tudtam tovább marcangolni magam, mert Nath beült mellém az autóba. Szó nélkül indította el a járművet, és indult el. Komoly volt az arca, gondolkodott.

- Figyelj, bocsánat. Nem kellett volna ide jönnöm. Vagy lehet, hogy így kellett lennie, legalább rájöttél milyen is vagyok valójában.  - szólaltam meg elhaló hangon

- Talán tényleg nem kellett volna ide jönnöd - kopogott a kormányon - megérkeztünk - húzódott le az útról a házunk előtt pár perc múlva. Csendben ültünk tovább az autóban, nem szálltam ki. 

- Nath... Ezt abba kell hagynod. Mindenki tudja, hogy van közünk egymáshoz. Választanod kell, vagy a szerelmet választod, vagyis valami olyasmit... vagy azt amit a szüleid szeretnének. Nincs többé egy út. Kereszteződéshez érkeztünk, és el kell döntened merre fordulsz be. Jobbra vagy balra. - hajtottam le a fejemet – amúgy, nem akartam elmondani, de valaki látott minket a DÖK-ben mikor elkértél utolsó óráról. Nem kockáztatnám az elnöki posztodat. Jobb ha ezt is számításba veszed. Veszélyt hozok rád.

- Tessék? Miért nem mondtad el? Mindegy, ezen most ugorjunk, neked könnyű dolgod van. Nem mondják meg mit és hogyan csinálj. Nekem már ovis koromban megvolt a feladatom: okosnak kellett lennem, nem szabadott rossz dolgokat csinálni, különben kikaptam. Egészségesen kellett étkeznem. Mostanra javult a helyzet, de még mindig nem 100%-os. Hálásnak kéne lennem, amiért már nem olyan begyöpösödöttek a szüleim  mint régen. Mint fél éve. De ragaszkodnak Melodyhoz. Nem tudok vele mit csinálni, félek, ha ellent mondok nekik akkor visszatér minden a régi kerékvágásba. Szeretlek, de nagyon félek. Érted? Félek a következményektől. Melody kissé megváltozott. Már nem az a visszahúzódó lány, mint aki volt. Igaz, nem tudok rá nőként tekinteni, de... nem olyan rossz mint amilyen lehetne. - túrt bele szőke hajába - Egy olyan fiút érdemelsz, aki bármit feladna érted, és az nem én vagyok. Sorban állnak előtted a jelentkezők, de te mégis engem választottál. Ez így nem mehet tovább. Elengedlek. Éld az életed. Ott van Armin. Azért lett ilyen szörnyeteg mert elhagytad. Imádott és még mindig imád. Jó, nem így kellett volna megoldania, de mindenét odaadná érted. - fogta meg a kezemet, de én abban a pillanatban ki is téptem szorításából. Kinyitottam a kocsi ajtaját, de még visszafordultam:

- Mondd meg Melodynak, hogy ő nyert. Köztünk vége - csaptam be az ajtaját a járműnek. Még utoljára láttam Nathaniel döbbent arckifejezését utánam kiáltott, de nem mentem vissza. Feladta, nem jött utánam. Gázt adott és elhajtott. Minden erőmet összeszedtem, és beszaladtam a házba. Dotty nem volt itthon, úgyhogy kicsit megnyugodhattam. Az előszobai tükörbe megnéztem, milyen vészesen nézek ki. Hát... nem valami jó. A tusom úgy lefolyt mint a Niagara vízesés, a hajam teljesen kócos lett (amit egyébként nem értek) az egész arcom vörös volt. Terveim szerint felmentem volna a szobámba, befeküdtem volna az ágyamba és álomba sírtam volna magam, de valami erősítésre volt szükségem. Eszembe jutott valami... Egy kedves ismerősöm mikor Amszterdamban járt megajándékozott egy kevék különleges csokival... Hátha jobb kedvem lesz egy kis fűvel spékelt édességtől. Felmentem a szobámba és előhalásztam a szekrényemből a kis papír dobozt. Hát persze, ahelyett, hogy fagyit zabálnék mint más normális ember nekem ilyeneket kell ennem. Életemben először. Mi van ha kiderül, hogy allergiás vagyok rá. Itt pusztulok el. Mindegy is. Nem hiszem el, hogy ez történik. Hogy történhetett ez velem? Átengedem annak a barna féregnek Nathanielt? Én pedig hoppon maradok. Kopp. A földön vagyok. Sírnék. Megint. De valamiért tudom magam tartani. Bekaptam pár kocka tejcsokit. Igazán különleges volt, és ízletes. Mikor ez megtörtént leültem a szobám közepére törökülésbe és vártam. Nem tudom mire, talán a hatását akartam érezni ennek a cuccnak. Vagy valami ilyesmit. Az egy helyben üldögélést hamar meguntam, és lefelé igyekeztem az emeletről Dotty zárt szekrényéhez tévelyedtem, miután kivettem az éjjeli szekrény fiókjából a kulcsot. Hm, van itt Gin, Vodka, egy kevés Whisky és Rum. A gin tonikot eléggé szeretem, erre még két éve jöttem rá egy tunéziai nyaralás során. Kellemes volt a tengerre néző erkélyen ülni és iszogatni a kissé torkot maró, kesernyés folyadékot. Ezután sokszor csentem apa ginéből, sosem vette észre. A toniknak köszönhetően pedig nem nagyon látszott rajtam, hogy mit is iszogatok. Most - nem kell mondanom- nem bajlódtam a tonikkal. Egyszerűen magamhoz vettem a tiszta alkoholt és visszamentem a rezidenciámba. Az ágyamon rezgett a telefonom, de anélkül, hogy ránéztem volna a képernyőre elutasítottam a hívást. Nincs kedvem senkivel társalogni. Csak én voltam, a csoki és a gin. Arra emlékszem még, hogy ittam és elkezdtem táncolni. Megfeledkeztem a szőke srácról és minden más problémámról is. Zene sem kellett, beleéltem magam agyam muzsikájába. A fejemet ráztam izegtem-mozogtam és jól szórakoztattam magamat. Itt képszakadás. A legközelebbi emlékem, hogy Dotty felém magasodva kiabálja a nevemet. Nyűgösen, összehúzott szemöldökkel és csücsörített szájjal meredtem rá. A következő pillanatban egy hideg áramlatot éreztem. Leborított vízzel. Ez aránylag kitisztította a fejemet. Akkor már nagyobb bűnbánatos ábrázatot sikerült magamra varázsolnom. 

- Ez most komoly? Te részeg vagy! Holnap pedig iskola! - kiabált - Mi a franc bajod van, neked? - kelt ki magából, mire én egyszerűen sírni kezdtem - szuper, most meg bőgsz. Agyam eldobom. - forgatta meg a szemét

- Szakítottunk - zokogtam - vége az életemnek. Meg is halhatok. Meg akarok halni! Meg akarok halni - sikítottam sírva, Dotty keze az arcomon csattant, aminek köszönhetően sikerült összeszednem magam

- Ezért nem kéne ilyen fiatalon a szerelemmel foglalkozni - rágcsálta alsó ajkát - még gyerekek vagytok. És megtudhatnám miért szakítottatok, ha már itt tartunk? - ültetett le egy székre 

- Melody. Elmentem a randijukra, Melody pedig kiosztott, és igaza volt, bassza meg! Nath hazahozott mert sírtam aztán pedig beszélgettünk. Vagy valami ilyesmi. Aztán mondtam, hogy Melody nyert... vagy valami ilyesmi. Aztán én bejöttem ő pedig elment és én meg itt vagyok.. Aszem' - vakartam meg a fejemet 

- Ez egy csodás előadás volt. Gratulálok. Miért kellett ebbe alapból belemenni? Együtt vannak, te vagy a fölösleges harmadik. Semmiképp sem lehet happy end! Olyan balgák vagytok! - háborgott - Most lemegyünk és beléd tömök egy kiló kenyeret. Fel kell szívódnia az alkoholnak - töprengett

- Nem csak alkohol volt az - kuncogtam erőltetetten, nem értem miért akartam, hogy tudjon róla

- Már akkor tudtam, mikor bejöttem a szobádba... - húzta el a száját - de nincs túl nagy mennyiség abban az izében... Gyere - ragadott karon, majd felnyalábolt 

A konyhában aztán etetett mint egy kisbabát. Tényleg megettem közel egy kiló kenyeret. És egyre jobban lettem. Mármint úgy fizikálisan. Amúgy elmondani sem lehet, milyen ramatyul éreztem magam. Alig vártam a másnapot. Beszélni akartam Nathaniellel. 

Másnap fél órával előbb keltem mint szoktam. Készen álltam elmagyarázni Nathanielnek a dolgokat, és ha kell akkor Melodyit is képes leszek megölni, csak hogy eltakarodjon az útból. Próbáltam a leginkább jókislánynak tűnni. Kevés smink, és visszafogott öltözet. Ha szeret valakit az ember, akkor érte képes kompromisszumokra. Ha kell, Nathért én a hajamat is leborotváltatnám. Lehet, hogy azt mondják két tízen éves nem tudja, mi a szerelem, de én biztosan tudom, hogy szeretem őt. Egész éjszaka ezen gondolkodtam. Vissza akarom őt kapni. Elveszett vagyok nélküle. Mikor átléptem a suli kapuját első utam a DÖK-be vezetett, de ott nem találtam senkit. Lehet, hogy őt is megviselte ez az egész dolog? Lehet elaludt, most az egyszer. Beültem a termünkbe, és vártam, hogy Nathaniel belépjen végre az ajtón, de ez nem történt meg. Szuper, nem jött iskolába. A fizika miatt aztán bejöhettem hamarabb. Melody tökéletem kinézetével ült az első padban kihúzott háttal. Becsengő után az osztályfőnökünk lépett be a terembe, az ajtót maga mögött nyitva hagyta. Nincs itt a fizika tanár? 

- Gyerekek. Bocsánat, hogy egy kicsit elhúzom a fizika órára szánt időt.... - kezdte, de Castiel közbe kiabált

- Csak szépen lassan. Nyugodtan - vihogott

- Khm... szóval, iskolánknak tegnap egy nagy veszteséget kellett elkönyvelnie - mondta a megszokottnál mélyebb hangon, az én gyomrom pedig összezsugorodott - Tudjátok van egy Magyarországon található testvér iskolánk. Már régen jelentkezett egy kislány, hogy itt akar tanulni, de sajnos telt házunk volt. Nos, egy nagyon kedves diákunk tegnap este felhívott és közölte már nem akar nálunk tanulni, át akar menni a másik intézménybe. Azonnal értesítettük a magyar kisasszonyt a lehetőségről, hogy egy hónap múlva már jöhet is, de a diákunk szülei nagylelkűen magán géppel iderepítették az új diákot. Nem rég érkezett csak meg. Miután bemutatkozik el is megy minden bizonnyal aludni. Szóval rekordot állítottunk papírok intézése terén. Ismerjétek meg Kovács Amandát, ő az új diák, ő érkezett Nathaniel helyére. - hunyta le a szemét az osztályfőnök - gyere be, drágám. - intett az ajtó felé, mire belépett egy alacsony barna lányka 

- Micsoda - Sikította Melody, majd összeesett. 

43. fejezet

Sziasztok!

Kisebb (nagyon nagy) kihagyás után végre itt van a 43. fejezet. Lehet, hogy kiestem egy kicsit a gyakorlatból, ezért ha ez a fejezet egy kicsit gyatra lesz... Nagyon szánom-bánom előre is. Nagyon örülnék a visszajelzéseknek, ugyanis ezek elém tesznek egy képet arról, hogy milyen a blog. Szóval kommenteljetek!^^

Jó olvasást!

43. fejezet

Nehezen tántorogtam haza. Őszintén az egész fejemet üresnek éreztem. Csodálkozom, hogy nem ütött el valami út közben. A szívem hevesen dobogott egész idő alatt. Ez nem derülhet ki! Nath szülei mindkettőnket meg fognak ölni és a fiú még a DÖK elnöki posztját is el fogja veszteni, amiért óra közben voltunk ott és igazolást is adott. Melody megint másik téma, arról a kis.... lányról nem is beszélnék. Tuti őrjöngene és meg akarna tépni. Talán túl sok embernek mondtam el, hogy együtt vagyunk. De csak olyanok tudják akikben 100%-ig bízok és az életemet is odaadnám értük. Szinte beestem a bejárati ajtón, amit Dotty is észre vett. Riadtan szaladt oda hozzám és kérdezgetni kezdett, hogy mi bajom van. Szó nélkül mutattam meg neki az SMS-t amit elég sokáig elemzett. Még fel is kuncogott, de ahogy tudta kendőzte. A nappaliba vezetett és leültetett a kanapéra. Hozott egy pohár kólát, amit egyből megitatott velem. Őszintén jobban lettem tőle. Úgy éreztem az arcomba visszavánszorog a vér és végre éreztem az oxigént is a tüdőmbe. Dotty türelmesen ült mellettem és várta, hogy végre valahára kinyissam a számat.
- Ma... haragudtam Nath-re amiért... valamiért és nem szóltam hozzá - kezdtem a bevezetést - de neki elege lett ebből ezért egy ürüggyel elkéredztetett 6. óráról. A DÖK terembe mentünk, ahol ettünk és... sakkoztunk - mosolyodtam el halványan, mire Dotty felnevetett - az a baj, hogy ez az sms igazi. Ezek mi vagyunk. Nath elvesztheti miattam a családját és a posztját is! Igazolást adott amit tilos lett volna - fakadtam ki - akárki is küldte ezt látott minket és bizonyítéka is van! - kezdett túlcsordulni a könnycsatornám
- Odaadtad már a tanárnak az igazolást? - kérdezte a nagynéném
- Nem - törölgettem a szemem - nem volt alkalmam
- Add ide! - kérte én pedig engedelmesen a kezébe adtam. A nő apró darabokra tépte a lapot majd leporolta magát - ezzel meg is vagyunk. Leigazolom neked azt az egy órát - Egy gonddal kevesebb - simította meg a vállamat - Elmondod neki? - kérdezte
- Előbb Amber-nek...  - sóhajtottam - áthívhatom? - néztem a szemébe
- Persze. Én... megyek és találkozom Ronnal. El leszel egyedül? - kérdezte, mire aprót bólintottam

Fél órával később nyitódott a bejárati ajtó, amin Amber lépett be. Mert miért ne jöhetne be magától? Csengetni sem kell. Semmi gáz! Amint meglátott puffogni kezdett:
- Remélem valaki haldoklik! Félbe kellett hagyatnom a körmömet! Nézd! Csak a fele van kész! Mi volt olyan fontos? - dühöngött
Szó nélkül felálltam a kanapéról majd a kezébe nyomtam az üzeneteknél megnyitott telefont. Amber vagy 2 percig tanulmányozta, majd meglepetten felém fordult.
- Ezt hogy? - nyögte ki végül
- Valaki lefotózott minket ma... ha ez kiderül minden bukik! - adtam tudtára
- Nehogy elmond a bátyámnak! - fenyegetett mire én csak hitetlenkedő pillantásokat vetettem rá
- És aztán miért ne? - kérdeztem szórakozottan
- Ha ezt megtudja, soha többet nem mer szóba állni veled - vont vállat
- Nem tudom... de én nem hiszem - nevettem fel
- Ismerem 17 éve! Biztosíthatlak róla, hogy nem fog. - vigyorodott el - Ismerem! Osztoztam vele a magzattejen!
- Akarod mondani a magzatvízen? - kuncogtam, mire Amber vállon csapott
A lány egyébként úgy döntött nem megy vissza a manikűröséhez, hanem itt marad egy darabig, nehogy megforduljon a fejemben, hogy felhívom Nath-et. Jó, hogy bízik bennem. El sem lehet képzelni milyen szinten unatkoztunk, ezért végső elkeseredésünkben Sims-ezni kezdtünk. Érdekes volt. Csináltunk egy családot. Megsimsesítettünk engem, Ambert, Nath-et és Castielt is. Nath és Én jegyesek voltunk, Amber Nath tesója, Castiel pedig csak egy lakótárs, de ahogy elkezdtük a játékot, Amber (az igazi) befalazta Castielt és éhen halasztotta. Igazán kellemes kis játék volt. Aztán egy szuper kis ötlet jutott az eszembe. Örökbe fogadtunk egy barna hajú angyalkát akit egy kóddal felnőtté varázsoltunk majd őt is befalaztuk... mit ne mondjak: ő volt Melody. Miután minden ellenségünket megöltük különböző módszerekkel következhetett az igazi játék. A házunkat felnagyítottuk ezért bőven volt hely nekem, a jegyeskémnek és az 5 gyerekünknek. Hát igen... Amber kötelezővé tette, hogy újra és újra terhes legyek. Legnagyobb meglepetésemre a szöszi lány ragaszkodott hozzá, hogy a "barátaimat" is létrehozzuk, akik Jake és Joan voltak. Kajaszünet közben aztán megszólalt a telefonom, ezért a játékot berekesztettük. Nathaniel hívott.
- Vedd fel, de egy szót se szólj! - emelte fel mutatóujját a mellettem ülő lány
- Jól van na! Elsőre is megértettem, hogy ne mondjam el neki... - forgattam a szemem, majd felvettem a telefont
- Szia! - szóltam bele
- Szia. - válaszolt ő is - Hogy állsz a matekkal? - kérdezte vidáman
- Hát... ami azt illeti... még el sem kezdtem. DE előre tudom, hogy nem fog menni, szóval semmi gáz - nevettem fel
- Reméltem, hogy ezt mondod. 5 perc múlva ott vagyok nálad - jelentette be, mire elkerekedett a szemem - tudom, azt beszéltük, hogy te jössz, de otthon van anya
- Khm... jó... oké. Várlak! - hebegtem
- Olyan furcsa a hangod. Történt valami? - kérdezte - 5 perc alatt még kitudod dobni a pasit az ágyadból - nevetett
- Óh, nem kell ahhoz 5 perc - kezdtem el húzni az agyát
- Amúgy ki van ott? Jake? Vagy Joan? - viccelődött tovább
- Mindkettő - vigyorodtam el
- 5 perc és találkozunk. Csók! - elköszöntem én is, majd bontottuk a vonalat
- Na? Mit mondott? - kérdezte Amber kíváncsian
- Nemsokára itt lesz. Ergo, neked most takarodás van. Nem vagyunk olyan jóban, hogy csak egy kis délutáni csevejre átgyere. Gyanús lenne. - vontam vállat, majd a székről felrántva a bejárat felé zavartam - Nath balról szokott jönni, szóval menj jobbra. - mutattam az irányt
- De úgy kétszer olyan hosszú! - duzzogott a szöszi
- Majd kiengesztellek. Kapsz csokiiit! - kezdtem el neki gagyogni, mire fejbe vágott és elindult jobbra.

Nem sokkal később tényleg megérkezett Nathaniel. Kezében a táskájával, ami telis-tele volt matek cuccokkal. Mármint olyan cuccokkal, amik kellenek a matekhoz. Na, érti mindenki! Fehér inget, és farmert viselt. Haja gondosan belőve, ahogy mindig is szokott. Mikor meglátott elmosolyodott. A gyomrom egyből elkezdett zsibbadni és melegség árasztott el. Megkönnyebbült mosoly szökött az arcomra, és egy sóhaj kíséretében öleltem meg. Most erre volt szükségem. Nem csókra, csak egy jó hosszú ölelésre. A nyakát átkarolva csimpaszkodtam rajta mint egy pókmajom, ő pedig gondosan tartott. Elég hosszú időre volt szükségem, hogy el tudjam engedni. Végül csak sikerült.

- Szia - köszöntöttem
- Minden oké? - kérdezte minimális aggodalommal a hangjában
- Csak hiányoztál - vontam meg kislányosan a vállam
- Ennek örülök - nevetett fel, majd beléptünk az előszobába
Felmentünk a szobámba, majd helyet foglaltunk a szőnyegemen. Nath kipakolta a tanulnivalót, és belekezdett a magyarázatba. Mondhatom, nagyon lekötött... Általában inni szoktam a szőke fiú szavait, de most képtelen voltam rá. Visszatért az idegességem az sms miatt, és onnantól másra sem tudtam gondolni. Valami egyenlet megoldás volt a téma, de ezt sem nagyon vágtam...
- Érted? - kérdezte hirtelen, mire én konkrétan felriadtam
- .... Aha! - hazudtam - Kenem! - vigyorogtam
- Pff... azt sem tudod, mit beszélek - nevetett fel - Ennek a dolgozatodnak nagyon nem kéne négyesnél rosszabbnak lennie - húzta el a száját - van valami bajod. - mondta ki egyszerűen
- He? - kerekedett el a szemem
- Ismerlek, Lora! 2 éve barátok vagyunk. Minden mozdulatodat ismerem. Azóta bejössz, mióta randizni kezdtél James-szel - sütötte le a szemét
- Tessék? - néztem fel rá - hisz James 2 éve költözött el... - hitetlenkedtem
- Ja, akkor fogadtam meg, hogy összebarátkozom veled. Amikor először megcsókoltál... azt hittem, te is érzel valamit. Aztán jött Armin... Én meg hoppon maradtam. Melody kapott az alkalmon, és egyből lépett. Persze nemet mondtam neki... egy ideig. Aztán rájöttem, nem is olyan rossz. Összejöttünk, szakítottunk, összejöttünk, szakítottunk, összejöttünk megint. Aztán anyáék rájöttek, hogy járunk, és nagyon megörültek. Én meg... hát... nem akarok csalódást okozni. - szomorodott el
- Nathaniel... - másztam be az ölébe, mint egy kiskutya - soha nem csókolok meg senkit, csak úgy. Ha elmondtad volna, talán előbb rájövök, mit is érzek - kezdtem el puszilgatni, mire ő átkarolta a derekamat - Életemben először érzem azt, amit most veled. Úgy érzem, igazán, szívből vagyok szeretve, Gyengédségből, és nem gyerekesen. Neked köszönhetően felnőttnek érzem magam. Köszönöm - hajoltam oda hozzá és megcsókoltam. Visszacsókolt, aztán egy kis idő után elhúzódott
- De... mégis... mi a baj? - kérdezte meg megint
- Utálom Melody-t. - nevettem el magam. Nem hazudtam, bár nem is az igazat mondtam. a füllentés nem bűn!
- Ha ez megnyugtat... mindig rád gondolok, és alig várom, hogy vége legyen egy-egy találkának. - simított végig a hajamon - De most matek! Gyere!
2 óra gyötrelem után befejeztük a matek példák gyakorlását, és mindenki mehetett a dolgára. Illetve, előbb volt kettőnknek is egy kis közös dolga, de aztán Nathanielnek mindenképp le kellett lépnie, mert Melódiával mennek Shaket inni valami új édesség boltba. De cuki... Hm... lehet nem is lenne rossz nekem is elmenni. Azt mondják jó hely. Nem gondolkodtam túl sokat. Elővettem a telefonomat, és tárcsáztam.
- Igen? - szólt bele azonnal egy hang
- Jakee, drága barátom. Nincs kedved egy shake-re? - kérdeztem jókedvűen
- Hadd találjam ki: hős szerelmes ott randizik a barna csajjal? - váltott unottra a hangja
- Fél óra múlva itt leszel? - kérdeztem
- Ki nem hagynám. Mocival megyünk ám!
- Imádat. Puszi - tettem le
Gyorsan a szobámba szaladtam átöltözni, és újra sminkelni, mert kicsit lekoptattam a reggelit. A hajamat lófarokba kötöttem, és készen is álltam. Amíg vártam Jake-re végig azt a bizonyos sms-t néztem. Végül arra jutottam, jobb lesz ha kitörlöm, és elfelejtjük ezt az egészet. Amelyik kutya ugat, nem harap. Nemsokára csengettek, és már indulhattam is. Nem volt olyan messze ez a shake-es cucc, szóval nem repült le a fejem a motorozástól. Hallelúja. Miután leszálltunk a motorról kézen fogva sétáltunk be az épületbe, ami pasztellrózsaszínre volt pingálva. Mire is számíthattam volna? A belseje is olyan volt mint a külseje. Minden cukorka színű volt, kis kerek asztalokkal, és egy pulttal. Krampusz bot oszlopok voltak mindenhol. Nem csak shake-et árultak, hanem zselés cukrokat, nyalókákat és egyéb hizlaló cuccokat is. Amíg Jake vett két innivalót, én kicsi zacskókba kezdtem el különböző édességeket pakolni. Vettem gumicukrot, Jelly Beanst, és még teniszlabda nagyságú cukrot is. Mit ne mondjak, nem egy olcsó hely... de ez van. Tényleg hangulatos. Még járnék is ide, de a tudat, hogy Melody fedezte fel... egyből elveszi a kedvemet. IGEN, gyerekes, de nem érdekel. Letelepedtünk egy asztalhoz, ahol nem azonnal vesznek észre, de azért észre vesznek. Cseles, mi? Nem fordulhat vissza. Még nem voltak itt, de idő kérdése volt, hogy ideérjenek.
- És... amúgy miért is kell itt lennem? - kezdett el beszélgetni
- Hogy nézne ki, hogy egyedül üldögélek itt? És azt se felejtsd el, hogy a barna úgy tudja, együtt vagyunk - vigyorogtam - szóval, ez egy randi - ittam bele epres italomba
- Oké. Megtudhatom mikorra várható a gerle pár? - kérdezte - estére programom van
- Nemsokára itt vannak. Mi dolgod van neked? Lecserélsz? - tettettem felháborodást
- Ami azt illeti... - kezdte volna el mondandóját, de ebben a pillanatban lépett be a szőkém... és a barna. Nathaniel mesélt épp valamit, Melody pedig minden szavát itta. Leültek egy asztalhoz, ami nem volt tőlünk túl messze, de még nem vettek észre. Nath felállt és a pulthoz lépve leadta a rendelésüket, majd az egyik kimérős édességes asztalhoz ment, és pakolni kezdett egy zacsiba. Persze, biztos Melódia enni is akar. De, amikor fizetett, az édességet a táskájába süllyesztette, és csak a két poharat vitte az asztalhoz. Úgy mustráltam, ahogy csak bírtam, és igen! Rám nézett. Először meglepődött, de aztán elmosolyodott. Kacsintott, és intett nekünk. Melodyra tévedt a tekintetem. Minket nézett. Megforgatta a szemét, felállt és mellénk sétált. Kék felsőt, és egy igen mini szoknyácskát viselt. Haja egy szintén kék csattal volt hátrafogva. Sminket szinte nem is viselt, csak szájfényt. Egy élvezet lehet megpuszilni így.
- Sziasztok - üdvözölt minket - mit csináltok ti itt? Nem olyan hely ez, ahová te járni szoktál
- Azért vagyunk itt, amiért ti. Megnézzük ezt az új helyet. Az én ötletem volt - válaszolt neki vigyorogva Jake
- Hát persze.... és meddig fogtok még itt lenni? - fordult felém
- Ameddig jól esik - mosolyogtam, ami közben Nath is oda ért hozzánk
- Sziasztok! - köszönt vidáman - micsoda meglepetés - nézett a szemembe
- Milyen kellemes - bólintottam
- Na, megyünk a helyünkre? - nézett Melody Nath-re
- Vagy itt is maradhattok - szóltam hirtelen
- Jó ötlet - nyugtázta a szőke fiú
- De még milyen jó - bólintott Jake, miközben meglökte kissé a lábamat
Jake mellém ült, Nath és a lány pedig velünk szemben. Jó mókának nézünk elébe!

Miért nincsenek részek? +ajánló

 "A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék"

Sziasztok! Nem rész, (nagyon röstellem) ez inkább egy helyzetjelentés. Augusztus 30.-a van. Gondolom tudjátok ez mit jelent... Igen! Mindjárt itt az iskola. Biztosan éreztétek már úgy, hogy legszívesebben kihasználnátok a nap huszonnégy óráját, annyi tervetek van. Én is így érzek, de sajnos nagyon sok emberrel ellentétben, én képtelen vagyok fenn lenni egész éjjel, vagy ha mégis, akkor sem tudok mit csinálni, olyan borzalmas fáradság kerít hatalmába... Egész nyáron unatkoztam, konkrétan semmit nem tettem le az asztalra,(huppsz) fejezeteket próbáltam írni, amik ki is kerültek, de nem vagyok megelégedve az eredménnyel (mostanában visszajelzéseket sem kapok). Kb. a 40. résznél voltam úgy, hogy na oké, én most írok egy befejezőrészt meg egy epilógust, és vége a sztorinak, nem csűröm-csavarom a végtelenségig. Ezt az ötletet elvetettem, ugyanis nem tartottam volna igazságosnak Lorával szemben.:D Folytattam a sztorit és próbáltam a lehető legfigyelmesebben fogalmazni. (Amúgy most is van egy félig kész fejezet, de az a jövő zenéje) Igazából kissé elment az életkedvem. Becsaptak, semmibe vettek, átgázoltak rajtam. Olyan emberek akikben bíztam. Rosszul esett de túl vagyok rajta! (Sajnálom, hogy amúgy ezzel untatlak titeket, de ez is hozzátartozik a fejezetek minőségéhez) Tavaly elkezdtem egy naplószerű blogot. (Nem, nem az én naplóm. Fikció az egész, de olyan mint egy napló) Decemberbe abbahagytam az írását, de idén nyáron megint írni kezdtem, és be kell hogy valljam, nagyon élveztem. Annyira jó volt végre valami újjal foglalkozni. Amúgy ha IDE kattolsz, akkor el is tudod olvasni. (Mielőtt valaki félreérti, ezt a blogot is nagyon szeretem, de ugye ez egy ff míg az egy 100%-ig kitalált történet) Most perpillanat abban sincs sok új rész, de ahogy időm engedi írni fogok. Augusztus közepe táján jöttem rá, hogy bizony a kedvenc filmemnek nem lesz folytatása, ezért elhatároztam, hogy elkezdem olvasni a könyvsorozatot belőle.  Mivel könyvesbolt közelébe nem jártam, így nem is tudtam megvenni azonnal, csak most kedden, ami azt jelenti 25.-én. Kezdtek helyrejönni a dolgaim. Megbeszéltem pár barátommal, hogy találkozunk a városba, de felültettek. Nagyon szarul esett. Főleg, hogy utána leribancoztak egy haspóló miatt. Ez volt az a pont amikor belekezdtem a tumblizásba. Mindig hülyeségnek gondoltam, erre most rá vagyok függve. Érdekes. Nagyon élvezem. Az egész hangulata, képek, idézetek, szövegek. Őszinte az egész, Ennek az oldalnak a segítségével vezettem le a feszkót, és emiatt az oldal miatt szintén megfosztottalak titeket pár résztől. Amikor leülök a gépem elé, hogy na most akkor írunk egy fejezetet.... képtelen vagyok. Olyan rosszul sikerülnek, hogy ahogy van törlöm az egészet. Megígérem, hogy összekapom magam! Írni fogok! Tényleg... csak... csak most kell egy kis idő. Nem is beszélve arról, hogy most kezdem a gimnáziumot (a város egyik legnehezebb gimije, hogy izgalmasabb legyen) ami azt jelenti, megint csak kevés időm lesz írni. Egyébként (szánom, bánom de) ezt a bejegyzést is elég sietve kell összedobnom... talán nem is lenne gáz, ha nem sajnáltatnám itt magam... A sulira visszatérve, hadd idézzem egy ismerősömet, aki ott tanult (és most már amúgy dolgozik) "A gimi? Hát... a jogi egyetemen nem kellett annyit tanulnom, sok szerencsét!". Köszi. Jó kilátások. Szóval, előre sejtem, hogy baromi kevés szabadidőm lesz... A blog helyzetéről ennyit. Szóval, legyetek türelmesek, kérlek benneteket. Igyekszem, csak minden összejött most. Az egész nyaram nem volt valami fényes. Ha esetleg szeretnétek valamit mondani, kommentben megtehetitek.  

Szóval a könyv, ami miatt egy hete nem tudtam nektek írni, pedig akartam. A végzet ereklyéi könyvsorozat. Kedden vettem meg az első részét, amit péntekre elolvastam. Szombat reggel az első utam a belvárosba vezetett, hogy megvegyem a 2. kötetet. Közölték velem, hogy egész Magyarországon nincs könyv, ugyanis nem számítottak a szerzők ilyen sikerre. Komolyan sehol nem találtam meg a 2. részét. Sem egy antikváriumban sem pedig máshol. Nem szívlelem, de most PDF-ben olvasom. Imádom ezt a könyvet. Ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is oda van a jól felépített misztikus könyvekért. A történet egyébként egy lányról szól (Clary-ről), aki normális emberi életet él mindaddig, amíg édesanyját el nem rabolják. Itt jön a képbe Jace aki vámpírvadász. Segít a lánynak, mindeközben pedig... basszus! Ez már spoiler lenne. Öhm.. wikipédiás ismertető? :)

Cassandra Clare amerikai írónő hozta létre A végzet ereklyéi című könyvsorozatot. A sorozat nagy népszerűségnek örvend, mind Magyarországon, mind külföldön. Nem meglepő, hogy már több, mint másfél éve birtokolja a 2. helyet a New York times bestseller listáján.

A történet egy bizonyos urban fantasy, vagyis a mi világunkban titkosan léteznek a természetfeletti lények. Ezeket a lényeket a könyvekben előszeretettel nevezik Alvilágiaknak (Downworlders), ők a vámpírok (démon energiával fertőzött emberek), a vérfarkasok (szintén démon energiával fertőzött emberek), a tündérek (az angyalok és a démonok gyermekei) és a boszorkánymesterek (az emberek és a démonok gyermekei. Felettük álnak a nephilimek, azaz az Árnyvadászok. A nephilimek legendája szerint az első Árnyvadász egy Jonathan Shadowhunter nevű ezer évvel ezelőtt élt ember volt. Mikor a világot démonok rohanták le, Jonathan Shadowhunter egy boszorkánymester segítségével megidézte Raziel angyalt, ki nephilimet csinált néhány kiválasztott emberből. Az angyal három bűvös tárgyat hagyott az Árnyvadászokra: a Végzet Kelyhét, a Végzet Kardját és a Végzet Tükrét.

Mivel még a második részt sem tudtam teljesen elolvasni, nem tudok nektek ilyen-olyan leírást adni, de az első (plusz a másodikból egy kicsi) teljesen meggyőzött arról, hogy ez egy brutál jó könyv! (Csak Simon ne lenne.. mindegy) Nagyon tudom nektek ajánlani. Minden rész megvan pdf fájl ként is a neten, úgyhogy ha nem is akartok belefecconli pénz: töltsétek le! Akár INNEN is. 

A kötetek:

• Csontváros 
• Hamuváros 
• Üvegváros 
• Bukott angyalok városa 
• Elveszett lelkek városa 
• Mennyei tűz városa 

ha elolvasod a könyvet érteni fogod

„Olvassunk tehát minél többet, hiszen az irodalom az örökkévalóság távcsöve: felébreszti bennünk létünk rejtett erőit, amelyek átsegítenek minket sorsunk nagy viharain és megmutatják, hogy a gondolat több, mint az élet szennyes mocsara, a kisstílű nyárspolgárok véd és dac-szövetsége, a mindennapok izzadtságszaga, s a percenként átélt fájdalmak és csalódások szövedéke. Mondhatnám úgy is, hogy csak a műveltség mentheti meg az életünket, hiszen kizárólag a könyvek, a festmények, a szimfóniák, a költemények és a szobrok Sárga Útja vezethet el bennünket a gondolatok örökkévalóságának Smaragdvárosába.”

42. fejezet

42. fejezet

A bál után mindenki hazaidult. Mindenki a saját otthonába. Amber kimondottan örült annak, hogy mi „jajj de cukin” összejöttünk, de volt egy kis bökkenő: sem Nathaniel szülei, sem pedig Melody nem tudhatja, hogy mi együtt vagyunk. Nath meg akar felelni az apja elvárásainak és ha Melody-val szakít, a barna kis angyalka kitálal. Nem tudom miért volt az az őrült ötletem, hogy mindezek ellenére is melemenjek ebbe az őrültségbe, de őszintén egy pillanatig sem tétováztam. Elég csak a szőke fiú illatára, érintésére és arcvonásaira gondolnom és máris elönt a nyugalom. Otthon elmeséltem mindent Dpttynak aki örömmel konstatálta, hogy boldog vagyok és jujjci de jó, hogy együtt vagyunk. Ja és holnap vacsira vagyok hivatalom a matektanárommal és vele… hmm… remélem nem a pitagorasz lesz a téma. Mondjuk inkább mint a szinusz koszinusz! Boldogan ugrándoztam fel a szobámba, ahol sinte egyből megcsörrent a telefonom. Odaspuriztam a táskámhoz és kikaptam belőle az előbb említett készüléket. Vidáman vettem fel, de ahogy meghallottam barátnőm hangját egyből elment az összes életkedvem

- Loraa! – sipította sírva a nevemet

- Mi történt? – kérdeztem visszafolytott lélegzettel

- Bátorságot gyűjtöttem és elhívtam Castielt moziba – zokogta – és ő egyszerűen azt monta nem megy velem sehova es letetteeeee – kiáltotta fájdalmasan

Hallottam ahogy hirtelen kicsapódik Amber ajtaja és – mint később kiderült – a bátyja lépett be rajta

- Ohh Nath! – visította a lány és a fiú karjába vetette magát (legalábbis így képzelem) A fiú hirtelen kikapta a húga kezéből a telefont és idegesen szólt bele:

- Lisa vagy Charlotte! Mit mondtál neki?

- Jónapot, a nevem Lora Michigan és épp vígasztalni próbálom a maga hugát – mondtam szórakozottan

- Lora?! – éreztem ahogy az arca megváltozik, és apró mosoly kezd a szája sarkán megbújni

- Ki más? – nevettem fel –mizu? – kérdeztem viccelődve

- Mi baja van Ambernek? – kérdezte

- ÉN IS ITT VAGYOK! – hallottam meg Amber hangját

- Öhm.. visszaadsz? – kérdeztem – De várj! Majd hívj! Csók! – mosolyodtam el mint egy kislány

- Okés. Ohajod számomra parancs! Khm… neked is! – éreztem ahogy zavarba jön a húga mellett, majd hirtelen Amber szólt a készülékbe

- Figyelj! Elintézem Castielt! Most aludj. Megkapod a randit! – bíztattam

- Szeretlek Lora! – nyüszögte fáradtan – jó éjt! – tette le

Eldőltem az ágyon, majd észbe kaptam és inkább zuhanyozni indultam. A meleg víz érintése olyan jól esett, hogy el is felejtettem a világ összes problémáját. Nathanielre gondoltam, az aggódó bátyjra. Mindig is akartam efy bátyust, de ez ugye lehetetlen már, az én esetemben. Kikászálódtam a zuhany alól és a köntösömet felvéve Melodyra gondoltam. Ő az oka annak, hogy nem mutatkozhatok a szőke hercegemmel (hú de nyálas). Talán ha eltűnne? Na jó ez lehetetlen.. Vagy mégsem? Hagyjuk! Most fontosabb dolgom van! Visszahuppantam a pihe puha ágyikómba és tárcsáztam Castiel számát

- Helló, édes! – szólt a vonal túlsó végén

- Te csak ne édesezz, édes! Az egód egyenlő a világbanban található összes pénzzel! Milyen lányok jönnek be, hm?? Így visszautasítani valakit?!?! Hogy lehetsz ilyen paraszt? – fejeztem be mondandómat

- Hú! – szedte össze gondolatait a vörös – te most a szőkéről beszélsz? – röhögött fel

- Megérdemli, hogy randira vidd! – horkantam fel

- Ez… most komoly? – komorult el a fiú

- Igenis kedves! – erősítettem meg önmagamat

- Tényleg? – kérdezte

- Igen!

- Akkor oké – adta be a derekát

- Tényleg? – lepődtem meg

- Ja – mondta nemtörődöm módon

- Ennyire bízol bennem? – csillant meg a szemem, mire egyszerűen letette a telefont.

Idegesen dobtam magam mellé a telefonomat. A paraszt! Hogy lerázott! Vajon tényleg elfogja hívni Ambert? Ha igen, akkor nekem egy hatalmas keksz jár! Erről jut eszembe: Kentin. De rég nem beszéltünk már. Szerintem amúgy ő is haragszik. Mikor meglát odanyög egy sziát és távozik. Hogy az ember hogy el tudja rontani az életét?  El van egyáltalán rontva az életem? Tény, hogy egy halom barátomat elveszítettem, de van egy csomó új is. Igazi barátnak voltak egyáltalán mondhatók, akiket elveszítettem? Nem a kamubarátok hisznek el mindent, amit hallanak a másikról? Egy percet sem hagytak arra, hogy esetleg megmagyarázzam a dolgokat! Hé! Ha kitudódna, hogy együtt vagyok Nathaniellel, vajon őt is megutálnák? Gondolatmenetemet nem tudtam befejezni, ugyanis elnyomott az álom. 

- egy újabb hétfő - 

Reggel amilyen gyorsan csak tudtam kipattantam a pihi-puhi takaróm alól. A szekrényemhez rohantam, felvettem valami göncöt majd sminkeltem is.Egyedül mentem suliba, kivel mentem volna mással? Jake megtudta a fejleményeket és bár furán méregetett, örült nekem. Meg amúgy is! Legalább sokáig aludhat! Szóval, mikor odaértem a sulihoz egy rohadt nagy meglepetés fogadott. Rosa! Éppen Arminék társaságába volt és beszélgettek. Szugeráltam ő pedig észrevett. Nem akartam odamenni, bár legszívesebben odaszaladtam volna hozzá, hogy a nyakába ugorhassak. Intettem neki egy halvány mosoly kíséretében, és indultam volna be a suli épületébe HAAAA Rosalia nem kezd el sikoltozva felém rohanni. Mosolyogva vártam arra hogy elém érjen, majd rávetettem magam. Ölelkezve forogtunk és lépkedtünk össze-vissza mint két idióta. a többiek meg csak figyeltek. Nem is csodálkozom ezen. Nem volt normális dolog az, amit tettünk. Még mindig egymásba gabalyodva vonszoltuk magunkat, amikor oldalra pillantottam. Nath állt tőlünk 5 méterre jobbra és minket figyelt. Mosolygott. Észrevette, hogy nézem. Egy "sziát" tátogott. Az egész pillanatnak hirtelen Melody vetett véget, aki rácsimpaszkodott a szőke fiú szájára. Elkomolyodtam, és Rosát leválasztva magamról vonszoltam be a lány vécébe. Szerencsétlen nem értette mit csinálok, de nem ellenkezett. Bent aztán elmondtam neki az egész történetet. Hogy együtt vagyunk Nath-hal, de ő közbe Melodyval kell hogy legyen, és hogy ez mennyire nehéz mert Melódia olyan mint egy kis majom. Rosa is meglepődött azon, hogy együtt vagyunk, nem értem mi olyan nagyon meglepő ebben. 

Ezen a napon kerültem Nathanielt. Mikor megláttam, megfordultam és eljöttem onnan, ahol éppen voltam. Mélyen legbelül haragudtam rá, amiért nem húzódott el Melody-tól. Tudom hülyeség, hiszen ezt kell tennie... de akkor is! Melodyt egy kanál vízbe belefojtottam volna. Látszott rajta, hogy tudja, kedvelem Nathanielt, de a kis liba azt hiszi, semmi esélyem nála, mert Nath őt szereti. Pff... szereti. Szereti? Mi van, ha tényleg szereti? Hogy amit a bálon mondott az hazugság volt? Most belegondolva nem egy kis puszit adott neki a barna lány ma reggel... Talán túlspilázom? Maybe. 

A szőke fiú nem jött be 6. órára. Nem értettem az okát, de szerintem Melódia sem, ugyanis becsengőkor úgy tekergette a nyakát mint egy kacsa, hátha meglátja a kis drága szerelmét. Hát nem látta. 

Az óra felénél (a tanár diktálása közepette) egyszer csak kopogásra lettünk figyelmesek. A fiú lépett be rajta és megszólalt: 

- Elnézést a zavarásért, de Lora Michigannek be kéne jönnie a DÖK-be. Fontos lenne - magyarázta a tanárnőnek 

- Menjen csak. Majd kérd el valakitől az anyagot - nézett rám mosolyogva és el is engedett. Hömm. 

Csendben meneteltünk egymás mellett a folyosón. Én nem akartam szólni, Nath pedig nem tudott mit mondani. Szerintem elképzelése sem volt róla, mi lehet a bajom. Hamar megérkeztünk az említett teremhez. Nathaniel elővett egy kulcsot a zsebéből és kinyitotta az ajtót. Maga elé engedett, ezért én léptem be hamarabb. Az egyik asztalon egy szatyor foglalt helyet. Egy helyi cukrászda logójával volt ellátva. Apró mosoly került fel ennek láttán az arcomra. Hirtelen egy kezet éreztem meg a csípőmön. Nath hátulról átölelve vezetett az asztalhoz, majd leültetett. A nejlon tasakból kivett egy papírral bevont tányért, de azt is csakhamar kibontotta. 4 egér alakú minyon volt a tányéron. Nevetve vettem el egyet, majd ő is követte a példámat. Az első falatot megrágva sokkal jobban felszabadultam. Ki lettem engesztelve.

- Ez lenne az a fontos dolog? - kérdeztem végül 

- Csak nem hagyhattam, hogy éhen halj... - emelte fel a kezét mentegetőzve

- Áh szóval egész nap figyeltél? Csak innen tudhatod, hogy nem ettem - szűkítettem össze a szemem (tényleg nem ettem ugyanis reggel nagy boldogságom közepette otthon hagytam  a pénzem)

- Valahogy úgy - vigyorgott 

- Amúgy meg... nem inkább a barátnődre és a szájára kellett volna, hogy koncentrálj? - kérdeztem vádlón 

- Nem tudom mi lett vele. - mondta egyszerűen 

A másik két egeret csöndben fogyasztottuk el. Mikor megettem az ablakhoz sétáltam és kitártam azt. Jól esett ahogy a friss levegő végigszalad a szobán, ezzel lejjebb hűtve azt. Hirtelen a szőke fiú mellettem támadt és becsukta az ablakot.
- Légyszi, ezt ne - ölelt át
- Bocsi... elfelejtettem, hogy bárki megláthat - dőltem neki
Egy kis idő elteltével már egymásba gabalyodva múlattuk az időt. Nyelveink vad táncot jártak. Miközben mások tanultak, mi a DÖK teremben intéztük a dolgainkat. Nem volt helyes amit csinálunk, de amíg az elnök úr igazolásokat osztogathat nincsen baj. Jelzőcsengőkor azonban befejeztük... a... a dolgokat és mindketten mentünk a saját dolgunkra. Nath még utoljára elkapta a karomat és magához húzott:
- Ma átjössz? - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg
- I..igen - dadogtam, majd visszamentem a terembe
Melody úgy mért végig mint valami szennyeskosarat. Nem törődve a barnával ültem le a helyemre. Önelégülten mosolyogtam a tanárnőre, aki nyugtázta, hogy végeztem. A boldogság amit éreztem felemelő volt. Ilyet azóta már biztos nem éreztem, mióta a szüleimet... hát.. lecsukták. Tudom, nem illik ilyet mondani, de ha nem Dottyval élnék, tuti, hogy nem mehetnék este el sehova, úgyhogy még talán nem is olyan rosszak a dolgok. Bár tény, hogy a szüleimmel ritka jó dolog hülyéskedni. Imádtam. Apával énekelni, Anyával tangózni. Hehe. Még mindig kissé rosszul esik ezekre a dolgokra visszaemlékezni. Most vajon mit csinálhatnak? Elképzelésem sincs. Biztos valami kötelező munkát. Hamar kicsengettek, én meg már pattantam is fel a helyemről, hogy a mosdóba mehessek, egy kicsit felfrissíteni magamat. Természetesen nagy lenne az a kérés, hogy ezt egyedül tehessem meg... ugyanis Amber egyből utánam jött:
- Sok dolgotok volt mi? - kérdezte
- Meghiszem azt - vigyorogtam mint a vadalma
- Olyan okos bátyám van - áradozott - hasonlítunk egymásra - mondta, mire köhögést imitáltam. Vállon csapott.
- De most ez nem fontos! Castiel elhívott végül randizni? - vettem elő a púderemet
- El - kezdte el ő is sminkelni magát
- Éééés? - kérdeztem izgatottan
- Nemet mondtam - rántott vállat - és nagyon jól esett. Pofára esett egy csomó ember előtt - vigyorgott önelégülten, mire felnevettem. Tipikus Amber.

Órák után egyből hazaindultam. Úgy terveztem, hogy gyorsan összepakolok és aztán már indulok is Nathanielékhez. A zsebem egyszer csak rezegni kezdett. Vajon ki lehet az? Elővettem a készüléket majd meglepődve konstatáltam, hogy ismeretlen számtól kaptam egy SMS-t. Ahogy megláttam a tartalmát egyből kifutott az összes vér az arcomból, és egy rozsdás vaskaput is meg kellett fognom, hogy el ne essek.

Ezek mi vagyunk. És a ruhák.. ugyan azok. Ez a kép a DÖK teremben készült... a mai napon.

41. fejezet

41. fejezet

Jake és Joan is nálunk aludt. Mondanám, hogy jó, hogy nem tudja senki.... Deee Amber megtudta, ugyanis este felhívott valamiért, és meghallotta a fiúkat. Meglepetésemre nem hordott le mindenféle olcsó libának, hanem nyafogni kezdett, amiért neki nincsenek fiú barátai. Reggel szegény Dotty néninek egy hadseregre elég kaját kellett csinálnia, ugyanis a fiúk annyit esznek, mint egy csapat antilop. Antilop? Mennyit esznek az antilopok? Mindegy, akkor legyenek oroszlánhoz hasonlítva. Én két palacsintával beértem, de ők szerintem fejenként benyaltak minimum 10 darabot. Szerintem a nénikém hálát adott, amiért egy lányt kellett befogadnia. Amíg a fiúk leöblítették a palacsintát egy vödör eszpresszóval (komolyan mondom két nagy teásbögrével ittak) addig én a szobámba mentem átöltözni. Megint egy szoknyára esett a választásom, kicsit lengébbre és bővebbre mint a tegnapi, de hasonló. Hozzá egy belebújós "possible" feliratú pulcsival. Sietve mentem vissza a konyhába, ugyanis késésben voltunk. Gyorsan Dotty megdobott egy kis pénzel, majd már a motor felé is vettük az irányt. Nem mondom, nem volt túl kellemes utam, ugyanis a szoknyám mindig fel akart húzódni.... Jake persze csak röhögött a visításomon. A suli elé érve aztán lehuppantunk a járműről, és búcsúzkodni kezdtünk. Az udvaron megint sok ember gyülekezett. Köztük Nath és Melódia. Hm, milyen mázlim van! Lábujjhegyre álltam, hogy elérjem az előttem álló srác fülét.
- Ott vannak - suttogtam
- Értettem - hajolt le hozzám

Átkarolta a ferekamat, és közelebb húzott magához. A száját az enyémnek nyomta. Egyikünk sem nyitotta ki a száját, úgyhogy mondhatni, ez megfelelt egy hosszú puszinak. Ezt persze senki nem tudhatta, csak mi. Mosolyogva váltam el tőle. Jake visszaszállt a motorra, én pedig integettem neki. Megfordulva megint láttam pár lesokkolt embert, rám meredve. Köztük Melody drágát. Nath nem nézett rám. Közömbös arckifejezéssel ült a padon, és előregörnyedve meredt maga elé. Hirtelen Amber ért oda mellém, kizökkentve a gondolataimból.
- Szép jó reggelt! Hogy halad a terv? - kérdezte
- Láttad nem? - kacagtam fel
- Zöld vagy sárga? - ragadta meg a karomat
- He? - néztem rá értetlenül
- Ne kérdezd, csak mondd! - szórt villámokat (okééé)
- Zöld. - adtam az egyszerű választ, majd bementünk a termünkbe
A nap nyugisan telt. Lisander még mindig beteg ezért most sem volt iskolában. Legalább Amber már jött. Éppen a szőkével léptünk volna ki a kapun, amikor Nathaniel megállított.
- Beszélnem kell veled! - mondta halkan. A hanga tényleg elég gyenge, és félénk volt. A szívem szakadt meg érte. Vajon mi történhetett? Hol van Melody? Erőt vettem magamon. Egy erős nő vagyok! Kell, hogy legyen tartásom!
- Bocsáss meg, de nincs miről beszélnünk - emeltem meg kissé a fejemet
- De... - kezdte a szőke fiú, de a húga közbe szólt
- Nem látod, hogy késésben vagyunk? - kopogtatta meg a fejét - légy úriember és állj arrébb - intett a fejével - és amúgy is... ott szalad a barátnőd - mutatott Nath háta mögé, de a drága lányka már mellénk is ért
- Téged kerestelek, drágám - fogta meg Nathaniel karját
Drágám? Ilyet még használnak a 21. században. Jó tudni. Amber a megszólítást hallva felkuncogott, amit egy köhögéssel kendőzött el. Így már, hogy itt volt a barna lány könnyedén eltudtunk jönni onnan. Jake már amúgy is várt. Egyenesen hazafelé vettük az irányt. Joan megint nálunk dekkolt.
- Lora! Jajj de jó, hogy itt vagy. Apával el kell mennem egy bálba. - fogta a fejét - ments meg! Mondd, hogy velem jössz!
- Én??? Egy bálba??? Hülye vagy??? - röhögtem, de amikor láttam, hogy ő nem nevet velem elkomorodtam - Ez komoly? - akadtam ki
- Légyszíves! Ide is hoztam a ruhámat. Kérlek! - Kezdett el könyörögni
- Miért pont én? Menj... Jakekel! - mutattam az említettre
- Velem? - kerekedett el a fiú szeme - bocs, passzolok  - emelte a magasba a kezét
Végül egy sor győzködés és fizetség fejében elvállaltam. Felhoztam a legjobb érvet is, miszerint nincs mit felvennem, de a fiúk (!) találtak egy alkalomhoz illő ruhát a szekrényemben. Szóval, nem volt más kifogás. Készülődni kezdtünk. Először Joant rendeztük le (de jó kifejezés). Vele könnyebb dolgunk volt. Az egyetlen gondja a nyakkendővel volt, de én elmagyaráztam hogy kell szépen megkötni.

- Jól nézel ki! - mosolyodtam el 

- Köszi, Lolíta! - mosolygott ő is - Na! Menj te is készülődni! - csapott a fenekemre, mire elszaladtam. Felvettem a ruhát, feldobtam egy alkalmi sminket, hajmosás után pedig egyenesre szárítottam a loboncomat. Kész is voltam, a végeredmény pedig tűrhető lett. Dotty lőtt rólunk egy rahedli képet, az isten tudja miért... de ha ő jól érzi magát tőle... Joan szólt, hogy az apukája megérkezett, ezért kimentünk. Legnagyobb meglepetésemre, egy limuzin állt a házunk előtt. Éppen akkor szállt ki belőle egy férfi, feltehetően Joan apja. Bemutatkozott, Tom a neve. Tök szimpi volt. Hamar elindultunk, és fél órán belül meg is érkeztünk a helyszínre. Egy hatalmas vörös épületbe mentünk, ami előtt rengeteg ember gyülekezett, szebbnél szebb ruhákba. Lassan mi is bementünk. Joan a derekamat átkarolva vezetett. Bent egy hatalmas bálterem fogadott minket, mily meglepő. Rengeteg asztal is volt, de bőven volt hely táncolni. Először az asztalunkhoz mentünk, ahol kis névjegykártya igazította útba az embert. Joan mondta, hogy nézzünk körül, ilyet úgy is ritkán látunk, ezért körbe-körbe kezdtünk el sétálni. Egyszer csak megtorpantam, mire Joan is megállt, és értetlenül kezdett el méregetni. Ott voltak. Előttem álltak. Nath és Amber egymásba karolva beszélgettek valamiről az egyik sarokban. Mit keresnek ezek itt? Amber egy gyönyörű zöld estélyit viselt, kesztyűvel és csizmával. A haját egyszerűen oldotta meg. Gyönyörűen mutatott. Nath egy öltönynadrágot viselt, és lezser, fehér inget. Ha egy ismeretlen látja őket, tuti azt mondja, hogy ezek minimum már jegyben járnak, olyan összhangban voltak. Mindkettejük arca komoly volt. Nem tudom miről beszélhettek. Joan látta, hogy őket nézem. Nem ment el, nem hagyott egyedül, és nem is húzott el tőluk. Ott maradt mellettem, és még szorosabban tartott. Hirtelen Nathaniel felénk kapta a fejét. Megdermedt. Csak nézett minket, mereven, gondterhelten. Amber ezt észrevette, és ő is felénk nézett. Meglepődött, de aztán elmosolyodott és intett egyet köszönésként, mire én is így tettem. A szőke fiú hirtelen megragadta a húga kezét és elhúzta tőlünk. A sokkhatáson túltéve magamat visszamentünk az asztalunkhoz. A vacsora következett. Hogy a gazdagok miket nem esznek... Előételnek valami sonkába tekert kukoricás cucc volt, ami baromira nem az én világom, de azért megettem, mert szerintem nagyon kinéztek volna az asztal körül ülők... A leves kagylókrémleves volt, amit szintén nem szeretek. Utálom a tenger gyümölcseit. Brr. Ezt nem bírtam megenni, de szerencsére senki nem kérdezte az okát, hogy miért nem üres a tányérkám. Már csak a főételben bízhattam. Ja, cserben hagyott. Joantól tudom a kaja pontos megnevezését: tésztában sült bélszín csípős eperrel és kecskesajttal. Khm. Tudom, a bélszín milyen finike-minike, DE könyörgöm, nem jártam volna jobban valami egyszerűbbel? Mondjuk egy görög salátával? Nem? Oké. Ellenben a desszert mennyei volt. Imádtam. Cseresznyés sajttorta. De természetesen akkora volt az adag, mint amit a kismacskák esznek, ezért nem laktam valami jól... Amúgy vacsora közben meglepetésemre, nem full kussban ültünk, hanem társalogtunk. Én mondjuk legtöbbet Joannal, de egy pár szót váltottam a többiekkel is. Vacsi után egy kis pihenő következett. A felnőttek elmentek mellőlünk. Passz hova. Mi az asztalnál maradtunk, és átbeszéltük, mennyire nem volt jó a kaja. Ezzazz! Joannak sem ízlett! Nem vagyok ízlésficamos. A partnerem nagylelkűen felajánlotta, hogy táncolni visz, ezért kikecmeregtem az asztal mögül. és a hatalmas táncparkett felé vettük az irányt. Jó zenét játszottak, ezért bekapcsolódtunk. Nem vagyok teljesen hülye a tánchoz. Tudok egy két lépést. Csak annyit amennyit kötelező. Keringő, tangó alapok... Ilyesmi. Egymáshoz bújva lépegettünk, amikor Amber tűnt fel a látóteremben. 

- Elnézést, szabad lesz? - mosolygott rám 

- Természetesen - adtam át vidáman Joant, én pedig visszamentem az asztalhoz

Pár perc múlva azonban egy ismeretlen srác lépett elém. Vöröses barnás haja kesze-kuszán állt. Laza öltönyt viselt és 1000 wattal mosolygott rám

- Szabad, kisasszony? - nyújtotta a kezét

- Csak ha megtudom a nevét, utam - álltam fel 

- Scott, Scott Brown - fogta meg a kezemet majd a parkett felé vezetett - kegyed neve?

- Lora Michigan, örvendek - mosolyogtam

- Hát még én! - nevetett fel 

Igazán szimpatikus ez a Scott. Megtudtam, hogy az apja valami multi cég feje, hogy sokat utaznak, de amúgy itt van a törzshely. Ja és hogy 20 éves. Már kezdtem belejönni a társalgásba amikor valaki lekért. Nathaniel! Scott kezet csókolt, majd illedelmesen távozott. Riadtan figyeltem a szőkét, ahogy elém áll, ahogy a lapockámra teszi a kezét, ahogy mozogni kezd, miközben a reakciómat figyeli. Mozogni kezdett, táncolni, de nem szólt semmit. Csendben haladtunk a monoton számra. 

- A barátnőd nem ért rá? - törtem meg végül én a csendet 

- Utálom. Én mindent megpróbáltam, de nem szeretem! Herótom van tőle - lépett egyet félre - bocsi - nyögte, mire megráztam a fejem - 3 hónapja járunk, és még csak meg sem lehet csókolni rendesen - röhögött fel

- Ezt miért nekem mondod el? - suttogtam halkan 

- 2 hónapja hozzám se szólsz. Én szeretlek Lora! Tudom hogy barátod van, de.... - kezdte, de közbeszóltam

- Nincs barátom - mosolyodtam el - Jake csak egy szívességet tett - néztem a szemébe, mire ő meglepődve méregetett - Én is szeretlek, Nath! - hajtottam a vállára a fejem, és tovább táncoltunk. Éreztem, hogy mosolyog... ahogy én is

40. fejezet

40. fejezet

- 1 hét múlva -

- Mikor jönnek mááár?! - ugrándozott mellettem Rosa
- Még le sem szállt a gépük, Rosa.... Még nem hiszem, hogy jönnének - mosolyodtam el halványan - amúgy... nem értem miért kellett virágot hoznod egy fiúnak - néztem a kezében tartott csokorra
- Miért? Nem szoktak? - kerekedett el a szeme
- Lányok a fiúknak? - nevettem - nem nagyon
- SZENT ISTEN! Azt fogja hinni, hogy nyomulok - kezdett el futni, de még visszakiáltott - mindjárt jövök!
A reptéren a várakozóban voltam. Egy szakadt farmert és egy kapucnis felsőt viseltem. Rosalia be volt zsongva, hiszen már kb. 3 hónapja nem látta a barátját. Kicsit én is izgultam. Jó újra látni Lisandert. Vajon meg fog lepődni, hogy itt vagyok? Haha nem tudom. De én mondtam, hogy el akarok jönni. A segítsége nélkül is sikerült. Good job! Egy kicsit unatkoztam, és fáradt is voltam. Mégis csak reggel 8 óra van! Hatkor keltem. Hajat mostam, kivasaltam aztán sminkeltem. A ruha kiválasztása sem volt könnyű feladat. Mégiscsak hideg van. Mondjuk itt már nincs, de amíg ide értünk megfagytam volna. Egyébként cica szemet csináltam, csak úgy mint barátosném. Ő valahogy jobban bírja mint én. Ugyanis minden percben késztetést érzek, hogy megdörzsöljem a szemhéjamat, ezzel ébresztgetve magamat. Rosa ugrált felém, a kezében a csokor helyett már egy doboz energiaital volt (?)
-Ez meg..? - értetlenkedtem
- Elcseréltem a virágot, erre - emelte fel a fém dobozt büszkén
- Kivel cseréltél, Ross? - nevettem fel torkom szakadtából
- Ne röhögj ki! Amúgy egy lány mondta, hogy neki kellene a virág, de csak két energiaitala van. - vont vállat - tessék, rádfér - vett elő a táskájából még egy dobozt
Gondolkodás nélkül kinyitottam, majd beleittam. Hm, máris éberebb vagyok!
- Na... és milyen lesz a félévid? - jutott hirtelen eszembe
- Jujjj! Nagyon jó! 99% hogy visszamegyek a sweet-be! - csillantak meg borostyán szemei - Képzeld, csak egy hármasom lesz! Matekból.... - húzta el a száját
- Haha! Nekem is megvan a kettes! Év végére lehet még egy hármast is össze tudok kaparni - gondolkodtam - Ja, képzeld a matektanár elhívta Dotty nénit randizni! - vigyorodtam el, mire Rosa is így tett
- Az a matek tanár akit én ismerek? Akinek olyan formás popsija van, és olyan arca mintha angyalok faragták volna? - kérdezte
- Igen. Róla van szó! - kortyoltam tovább a serkentő nedűt
20 perccel később szállt le a tesók gépe. Ugye még várnunk kellett egy 20 percet, mire mindent lerendeztek.

Egyszer csak megpillantottuk őket. Mindkettőjüknél fekete húzós bőrönd volt. Leigh egy koptatott farmert viselt és egy szürke felsőt. Ezen felül fekete kabátot. Lisander egy fekete nadrágot, méregzöld kabáttal, ami nagyon illett hozzá. Mosolyogva siettünk eléjük. Lisander kicsit sem lepődött meg. Ennyire jól ismer?! Köszönésképpen megöleltem, ő pedig vidáman ölelt vissza. Rosa barátját egy hosszú csókkal köszöntötte, majd odaadta neki az energiaitalt. A srác elmosolyodott, majd kinyitotta és inni kezdte. Igazán vicces látványt nyújthattunk, ahogyan négyen haladunk kifelé a hatalmas épületből, röhögve, ütögetve egymást.

Lisanderrel még aznap találkoztam a parkban. Nem véletlenül! Így volt megbeszélve. Egy kicsit hideg volt ugyan piknikezni, de sétáláshoz pont ideális. Háromszor jártuk körbe a területet. Közben mindenféléről beszélgettünk. Mi történ miután eljöttem meg ilyesmik. Jake nagyon hiányolt. A lányok nem annyira. Ch.. Azt mondta Jake fel akart keresni, de sehol nem tudott elérni. Nem tudom miért. Szerintem jó elérhetőséget adtam meg neki. De aztán ugrottunk Amerikán, és hozzám értünk. Mondtam, hogy nem akarom untatni, de ragaszkodott hozzá, hogy elmondjam ami a szívemet nyomja. Így is tettem. Minden apró részletről beszámoltam. Hány embernek mondok még el mindent, most komolyan? Szánalmas vagyok. A problémáimat másokra is átirányítom. Lis türelmesen hallgatott végig, bár nem teljesen fapofával. Néha egy-egy arcmimika jelezte tetszését vagy nem tetszését. El árultam neki egy hatalmas titkot. Bár Arminnal vagyok, és kb. minden másnap nála is alszom (....) nem érzem vele kapcsolatba azt amit régen. Idegesít. Miért idegesít? - kérdeztem tőle halkan, mire egyszerű választ kaptam: ha valaki semennyire nem hasonlít régi önmagára, hajlamosak vagyunk... hát... nem szeretni többé. Én pedig próbálkozom. Próbáltam már viccesen, komolyan, aranyosan, szerelmesen. Mindenhogy meggyőzni, de Armin hajthatatlan. Minden egyes alkalommal Cicáz, és kissé erőszakos. Nem lehet mellette semmi mást csinálni csak AZT. Nem lehet egymást átölelve pihenni. 2 percnél tovább nem bírja. Nyúlkálni kezd, fogdosni. Kellemetlenül érzem magam a közelében. Lisandernek igaza van. Nem szeretem. Akárhogy próbálom nem megy. Nem, nem és nem. Nem akarom ezt tovább folytatni. Mutatni a szépet. Mutatni a szépet mind neki mind a környezetünknek. Nathaniel és Melody boldogok. Látszik rajtuk. Minden szünetben együtt vannak. Együtt esznek, együtt tanulnak, és dolgoznak a DÖK teremben. Amber elmondása szerint a lakásukban is állandó vendég. Hát nem édes? A szüleik szerint nagyon is az. Pont Nathanielhez való. Bezzeg Lora! Aki pofázik a felnőtteknek és természetellenesen fekete hajú! Akinek műkörme van, és ki van festve. Akinek a szülei börtönben csücsülnek, és a nagynéniével él. Na az a lány! Az a lány nagy valószínűséggel egy senki lesz! Bezzeg Melóóódia! Az ő természetesen barna haja, csodálatosan kicsi mandula körmei, természetes kinézete és nagymamaruhái. Na az a valami! Hopp, elkalandoztam.
Lis hazakísért, majd a kapuban megszorította a kezemet. Biztatott. Nem mondtuk ki, de mindketten tudtuk mit fogok tenni. Legalábbis én úgy gondolom, azért tette meg ezt a gesztust.

Néztem Lisander távolodó alakját, mindaddig még teljesen el nem tűnt a látóteremből. Lassan kinyitottam a bejárati ajtót, majd besétáltam rajta. Dotty a nappaliban ült és békésen aludt. Elmosolyodtam. Odasétáltam hozzá, majd ráterítettem egy hatalmas kockás takarót. Fel sem ébredt. Halkan felosontam a lépcsőn, majd magamra csuktam az ajtót. Hú! Na vágjunk bele... Elővettem a laptopomat, bekapcsoltam és felmentem messengerre.

Lora üzenete: Szia. Tudnánk beszélni?
Armin üzenete: Cica! Ma nem jöttél... Beszéljünk ha már nincs lehetőségünk másra
Lora üzenete: Komoly dologról akarok beszélni. Jobb lesz ha belekezdek.. Rájöttem valamire.
Armin üzenete: Mire?
Lora üzenete: Hogy szeretem Armint. De nem a mostanit hanem a régit. Sőt. A mostanit az igazat megvallva eléggé nem bírom... Armin én ezt nem tudom folytatni.
Armin üzenete: Na azt már nem!:'D
Lora üzenete: Armin. Kérlek! Én ezt nem bírom. Neked csak a testiségek miatt kellek!
Armin üzenete: Nem fogod mégegyszer eljátszani amit a múltkor!!!
Lora üzenete: Nem akartam... De ennek akkor is véget akarok vetni. Armin! Már nem érzek úgy mint régen!
látta: 20:30

Nem ír. Majd holnap beszélek vele. Lementem a konyhába némi élelmet keresni, ugyanis ma még alig ettem és eléggé este van már. Ilyenkor igazság szerint nem is kéne ennem, de mindegy. Találtam a hűtőben túrós gombócot, és öntetet, úgyhogy leülve az egyik bárszékre habzsolni kezdtem. Egyszer csak neszt hallottam az előszoba felé. Dottyra néztem, mélyen aludt. Nekem kell a dolgok után néznem. Lassan és nesztelenül indultam a szoba felé. A kilincs mozgott, valaki fel próbálja feszíteni a zárat. Sikerült neki. Az adrenalin elöntötte a testemet. Magabiztosan iszkoltam az ajtó elé, és megálltam. Nem tudom mit akartam egy semmi nélkül a kezembe, ha mondjuk egy betörő akar behatolni a lakásba, de én álltam mint a cövek. A szívem kalapált, a fejem mintha kiürült volna. És akkor.... hirtelen egy fekete fej jelent meg az ajtóban... Mármint nem teljes fekete fej.. hanem haj. Na mindegy. Armin szemei izzódtak a haragtól. Mikor megpillantott, ahogy állok előtte mint egy rakás szerencsétlenség elvigyorodott. Felém ugrott. Befogta a számat és a falhoz nyomott. A vigyort nem lehetett letörölni az arcáról.
- Egyedül vagy? - kérdezte mire bólintottam. Jobb ha nem tud Dottyról.
- Csak hogy tudd! Egy rohadt nagy ribanc vagy, Lora! - suttogta erőteljesen - és mivel a ribancokkal azt lehet csinálni amit csak akarunk.... - nevetett fel hirtelen
A szemem megtelt könnyel, Armint pedig ez felbátorította. Az ölébe kapott és még szorosabban nyomott a falhoz. A számon még mindig rajta volt a keze így képtelen voltam megszólalni. Egyszer csak egy kattanásra lettünk figyelmesek. Armin oldalra kapta a fejét, ahogyan én is. Dotty állt ott, egy fegyvert tartva maga elé
- Engedd el! - kiáltotta - Engedd el, vagy nem állok jót magamért - ismételte

Armin hirtelen engedett el, ami miatt a földre zuhantam. Összehúztam magam és sírtam. "Utállak, utállak, utállak" ismételgettem halkan. Nem is hiszem, hogy hallotta bárki is. Hirtelen Dotty kezét éreztem meg a hátamon.

- Gyere, Lora! - állított fel - Vége. Nem fog többet zaklatni - nyugtatott, majd a kezembe nyomott egy csésze teát 

- Mi... mi történt? - kérdeztem szaggatottan

- Hidd el, ha még egyszer hozzád mer nyúlni, megölöm - simogatott - komolyan megölöm - emelte fel az állam 

- Honnan van neked fegyvered? - mosolyodtam el halványan

- 18 éves korom óta van - vont vállat - még szerencse, hogy a nappali szekrénybe tárolom - mosolyodott el 

- Mi lenne velem nélküled? - kérdeztem

- Nemtudom Lora, nemtudom - sóhajtott 

- 2 hónap múlva - 

Brr de cidri hideg van! Jajj de jó. Megkapjuk a félévinket. Már csak pár nap, hogy Rosa minden nap boldogítson. Az elmúlt két hónapban csak Lisanderre és Amberre számíthattam. Elég lehangoló volt a tudat, hogy még mindig baromira nem szól hozzám senki. Melody mindenben keresztbe próbál nekem tenni, Alexyvel együtt. Armin tényleg békén hagyott. Még facebook-ról is letiltott, és kerül. Na ennek örülök. Valamint Nathaniel többször próbált velem beszélni, de én nem akartam vele, ezért ahogy megszólított iszkoltam is el. Néha Castiellel szoktam még társalogni. Most, hogy már nem vagyok jóban a szőkével. Amúgy Amber találkozott egyszer a pincér sráccal, de rájött, hogy szereti Castielt, úgyhogy rajta vagyok az ügyön, hogy összehozzam őket. A szekrényemhez sétáltam, és kiválasztottam belőle egy számomra megfelelő szettet. Hm legyen egy tüllszoknya, vastagharisnyával és egy hősszúujjúval. Ehez illik is az egyik vastagabb ballonkabátom. Sminkeltem, majd a hajamat tökéletesen összeborzolva már indulásra készen is álltam. Lementem a konyhába, ahol Dotty elém tolt egy bundás kenyeret. Hamar megettem, és indultam is kifelé az utcára. 

Ez borzalmas! Ennél rosszabb nem is lehetne! Dotty meg fog ölni ezért a bizonyítványért. Csak kellett volna az a magántanár! Megbukni semmiből nem buktam, de azért... ha már a matektanárom fűzi a nénikémet, nem járt volna az a kegyelem hármas? Nem? Oké. Tombolva léptem ki a suli kapuján. Az is tetézte a gondomat, hogy ma sem Amber sem Lis nem volt iskolában, így egész nap magamba fordulhattam. Lisáék és Violáék egész napra rám szálltak, ami rátett a kedvemre még egy lapáttal. Ahogy kiléptem a parkolóhoz egy ismeretlen ismerőst vettem észre egy motornak dőlve. Minden rosszkedvem elszállt, ahogy megláttam. Vigyorogva torpantam meg, mire felém fordult és ő is elmosolyodott. Rohanni kezdtem felé, és a nyakába ugrottam. Ő megpörgetett majd egy puszit nyomott a számra amit mosolyogva fogadtam. Oldalra pillantottam miután lerakott. Violáék csoportja döbbenten figyelt minket. Nem foglalkoztam velük. Ellenben nem sokkal tőlük Nath állt értetlenül. Az arcáról süvített a meglepődöttség. Látszott rajta, hogy lefagyott. Megdobbant a szívem. Legszívesebben odaszaladtam volna a mellettem állóval, hogy bemutassam és elmondjam, ő csak egy barát. Nagyon kevés hiányzott, hogy megtegyem de akkor Melody ugrált ki a suli épületéből. Nathaniel megrázta a fejét, majd elindult felé és kézen fogva sétáltak tovább. Én is megráztam a buksimat, és mosolyogva fordultam meg

- Jake!!!!! Ha tudnád mennyire hiányoztál! - mosolyogtam

- Te is nekem, Lorcsa! - ölelt meg újra - ki a srác? - mosolyodott el  

- Milyen srác? - kérdeztem tettetett értetlenséggel

- Hagyjuk - vigyorgott - elvigyelek? - mutatott a mocira

- Csak ha aztán be tudlak invitálni - karoltam belé, mire ő csak bólintott 

Otthon aztán meglepetésemre Joan fogadott a szobámba. Jake-kel lepacsiztak, majd beszéltek pár percet. (Nem is tudtam, hogy jóban lettek)

- Szóval, ki az a szőke gyerek? - vigyorodott el Jake

- Szőke gyerek? - kerekedett el Joan szeme

- Nathaniel - kezdtem el a szőnyegemet piszkálni - lefeküdtünk - meséltem - aztán összejött azzal a barnával - húztam el a számat

- Tyűű! - fújta ki a levegőt Joan, mire megdobtam egy párnával - Ez azután történt, hogy elvitte Armint? - kérdezte, mire bólintottam - hát... látatlanba mondom, hogy szeret téged - vigyorodott el

- Határozottan szerelmes beléd - szállt be Jake is - csak a tudtára kell adnunk. Tök féltékeny volt ma. Láttam - mosolyodott el - tudom is mit kell tennünk! - állt fel 

- Na mit? - kérdeztem kissé unottan

- Eljátszom, hogy a pasid vagyok. Itt leszek 2 hónapig. Hozlak, viszlek. Úgyis jóban vagyunk, simán szájon puszillak - mondta büszkén a tervet

- Akkor már miért nem én játszom el? - kérdezte mérgesen Joan

- Mert te 3 hét múlva mész vissza? - kérdeztem az egyértelműt 

- Igaz - kulcsolta össze a kezét

- Joan igazad van. Ez jó terv. - mosolyodtam el - imádlak titeket srácok - ugrottam rájuk mosolyogva. 

A TERV ELKEZDŐDŐTT